Menekülés

Elég kemény meló volt Ónix testével visszamászni a bejáratig, de ennyit minden harcos megtenne halott bajtársáért. Mondjuk kicsit aggódtam, mikor Brémusz megemlítette, hogy aki egy ghoul keze által hal meg, az maga is ghoullá változik egy napon belül de még alig 1 óra telt el a harcos halála óta, így reméltem, hogy nem kell megküzdenünk volt társunkkal. Visszaérve a bejárathoz eszméletlenül találtuk Mézeskalácsot a kutyát, akit valószínűleg a menekülő patkányember vágott a falhoz. Ami viszont nagyobb probléma volt, hogy a kis féreg elvitte a leereszkedéskor használt kötelet. De szerencsére felkészültem, így csáklyámmal és kötelemmel biztosítottam a csatorna elhagyását. Amíg a kötéllel bajlódtam a többiek meggyógyították Mézeskalácsot, aki már tiszta idegroncs volt a szörnyű eseményektől. Aztán mindnyájan felmásztunk ügyelve nehogy ránk rontson a sötétből a patkányember, de szerencsére jobbnak látta felszívódni mint harcba bocsátkozni. A varázshasználók egyből a fogadó felé vették az irányt, hogy végre kipihenhessék magukat, nem törődve a rájuk rakódott több réteg fekáliával. A fogadós biztos értékelni fogja. Cseni és én felkerestük Fedafuce templomát, hogy végső nyugalomba helyezzük Ónix testét de csak nagy sokára volt hajlandó megjelenni egy álmos pap, aki egyből sürgősségi felárat kért. Ekkor megvillantottuk Ónix 600 arany értékű kötvényét, amire egyből együttműködőbb lett. Röviden vázoltuk elhalálozásának körülményeit, amire a pap kicsit megijedt. Kérdeztük, hogy nincs-e valami szertartás, amivel elkerülhető lenne Ónix élőhalottá válása. Az egyetlen megoldás ennek megelőzésére az, ha a testet elhamvasztják, így hát megrendeltünk egy hamvasztásos temetést, hogy a harcos végső nyugalmat lelhessen. Volt pofájuk 25 aranyat elkérni a szertartásért, de nem háborodtunk fel Csenivel, hanem inkább elosztottuk a kötvényből maradt 575 aranyat egyenlő arányban magunk között. Ennyi fájdalomdíj nekünk is jár, ha mi intézzük az ügyeket. Ónix is biztos így akarta volna. Amíg előkészítették a szertartást, vettünk egy forró fürdőt (sajnos külön-külön), aludtunk pár órát (ezt is külön), és beszereztünk egy rend tiszta ruhát, a szolgák pedig megtisztították felszerelésünket. Így bár kicsit álmosan, de teljes harci díszben búcsúztattuk Ónixot, akit a hamvasztás után a méroszi temetőben helyeztek végső nyugalomba. Az eseménydús és kimerítő nap után hulla fáradtan térünk nyugovóra, bár én kicsit nehezen tudtam elaludni a szomszédos szobákból átszűrődő penetráns csatornaszag miatt, de végül csak elnyomott az álom.

Késő délután ébredtünk. A többiek már lent tébláboltak Fél meg lelkesen mesélte, hogy Snolog megint küldött neki egy “DING”-et. Később megtudtam, hogy az orknál a “DING” annyit tesz, hogy istene kegyéből újabb varázslatok elmondására képes. Ezután felkerekedtünk és felkerestük a palotát, hogy tájékoztassuk a Xoé hívő városvezetést a csatornában felmerült problémákról. Viszonylag hosszú várakozás után megjelent egy igazi ficsúr, aki élete nagy részét szépségápolással és testépítéssel töltötte, és érdeklődött a hírekről. Beavattuk a részletekbe, de gondosan ügyeltünk arra, hogy a szennyevő szörny megölését a patkányemberekre hárítsuk. Érdeklődve fogadta a híreket, majd visszarendelt minket másnap délutánra, hogy megjutalmazzon minket a városért végzett odaadó munkánkért. Visszaérve a fogadóba Cseni és én nem tudtunk szabadulni a szomorú emléktől, így halotti tort rendeztünk egy külön asztalnál, aminek az lett a vége, hogy néhány sör és pálinka után elvesztettem a fonalat és kicsit zúgó fejjel a saját ágyamban ébredtem reggel. Voltak emlékfoszlányaim, hogy nagyon jó hangulatban beszélgetünk Csenivel, aztán elfáradtam és felfelé menet megvizsgáltam a padlót közelebbről, amire emlékeztet sajgó orrom és vér ízű szám, de végül is kipihentem magam. Lent a fogadóban Cseni is siralmas állapotban volt. Táskás szemei, kócos haja, és kissé zöld színű bőre nyilvánvalóvá tette számomra, hogy ő is rendesen a pohár fenekére nézett. Krandó és Brémusz is kicsit pityókás volt, de ők azért kategóriákkal jobban néztek ki mint Cseni. Egyedül Fél-nek nem volt semmi baja, de az ork gyomor még a savbombát is megemészti. Bár a szagától egyből felfordult a gyomrom, mert ő a mosakodást a ló itatóban intézte. Mikor kicsit helyre tettük magunkat, Cseni buzdítására odamentünk a sarokban üldögélő középkorú szakállas úrhoz, akivel előző este Cseni “jót beszélgetett”. A jóember bemutatkozott de nem nagyon tudtam figyelni, mert hatalmas akaraterőre volt szükségem, hogy a reggelit a helyén tartsam, mert Fél pont mellettem állt. A beszélgetés során kiderült, hogy ő is kalandozó és éppen most vesztette el a társait valami démonnal vívott harcban, ráadásul varázsló. Több jó hír sem kell, hogy pozitív benyomást tegyen egy egyszerű harcosban mint én, bár a beszélgetés során kiderült, hogy jámbor ember, ráadásul ötvösként is funkcionál így szép sorban felbecsülte a zsákmányolt ékszereinket. Ez egyből megváltoztatta a csapat hozzáállását, és már ott tartottunk, hogy Brémusszal összeülnek a varázslókönyveiket tanulmányozni, mikor Fél felvetette, hogy elég rég nem használtuk a Mágikus piramist. Én persze támogattam a javaslatot, mert legalább történik valami és vesztünkre Brémusz bele is ment a dologba. Gyors egymásutánban megmozgatta a piramist, ami örült mintákat vetett és Brémusznak egyből rossz érzése támadt, ami hamarosan négy rohamozó démonkutya formájában meg is jelent a fogadóban. Az első percben majdnem ízekre tépték Krandót és Brémuszt, épphogy odaértem Csenivel, hogy lefoglaljuk a kutyákat. Gyorsan Áldás Olajat kentem a lándzsámra, mert korábbi tapasztalataink szerint a sima fegyver nehezen sebzi a démoni dögöket, Cseni pedig mágikus rövidkardjával vette fel a harcot. Hamar kiderült, hogy esélyünk sincs, bár újdonsült társunk kétszer is pusztító lángtengerbe borította a dögöket, mi meg több sebet is ejtettünk az egyiken, de csak nem akart megdögleni egyik démonkutya sem. Lassan kimerültek tartalékaink így nem volt más választásunk mint Fél köré gyűlni, aki előhalászta zsákjából a síkváltás tekercset amit korábban talált és elkezdte felolvasni. Korábban nem volt megbeszélve semmilyen menekülő taktika, de nyilvánvaló volt, hogy ha itt maradunk meghalunk. A tekercs felolvasásával szétfoszlott körülöttünk tér és idő, és csak reménykedni tudunk, hogy olyan helyre kerülünk, ahol van esélyünk hosszú távon életben maradni…


Leave a Reply