aug 12 2009

A mágikus háromszög

A Nagy Vásár kicsit több meglepetést hozott, mint vártuk. A varázshasználók mágia érzékelése varázslattal felvértezve körbejárták a vásárt, hátha találnak valami érdekeset, mi pedig egyéb használati cikkekkel gazdagítottuk készleteinket. Brémusz talált is egy erősen mágikus fém háromszöget, amit megvásároltak Csenivel (később Onix is beszállt), és ami később sok fejfájást okozott. A bajok ott kezdődtek, mikor Brémusz megpróbálta azonosítani a tárgyat (szerencsére talált a varázslathoz komponenst a vásáron). Continue reading


aug 7 2009

Pénz, Pénz, Pénz

A hatalmas robbanás után úgy döntöttünk, kicsit pihenünk, így felmentünk a kazamaták bejáratához, ahol Fél és Krandó meggyógyított minket és pihentünk 8 órát, hogy a varázshasználók újra feltöltsék elméjüket mágikus energiákkal. Eközben újra szóba került az Efreet és a kívánság. Ónix, aki eddig őrködött a bejáratnál felvetette, hogy a lény segítségét kérhetnénk a későbbiek folyamán a kiszabadításáért cserébe. Ezt a variációt is megvitattuk, de közben ráébredtünk, hogy nem akarunk már információt a kazamatákról, így két alternatívaként a pénz és a későbbi segítség maradt. Rövid demokratikus szavazás után végül a pénzt választottuk egyhangúan. Continue reading


aug 7 2009

Az első dungeon

A katakombák felderítése elég lassan haladt. A folyosón találtunk egy régi gyakorlótermet, ahonnan Fél egy idióta sisakkal –inkább sapka- került elő, míg én az ajtóban őrködtem. A másik ajtó egy régi tanterembe vezetett, ahol padok, katedra, tábla, meg hasonló haszontalanságok voltak. Egy másik ajtó vezetett ki a teremből, amit szemmel tartottam amíg Fél az egyetlen könyvespolcot seperte tisztára nagy szakértelemmel, de semmit sem talált. Az ajtó mögött egy folyosóra jutottunk, aminek két oldalán újabb ajtók voltak és a végén egy terembe nyílt. Continue reading


aug 7 2009

A nagy találkozás

Ez a történet ott kezdődik, hogy hosszú vándorutam után, egy karavánnal Mérosz városába érkeztem. A harccal töltött hosszú évek után kicsit tétlennek és hasztalannak éreztem magam, miután semmi munkát nem találtam. A városőrségnél visszautasítottak, mondván csak igen jóképű harcosok szolgálhatnak náluk. Na mondhatom, a sok ficsúr sikítva menekült volna néhány csatából amikben én az első sorban küzdöttem az életemért. Az Olaf nevű kereskedő meg csak később tervezi indulását, így egy közeli fogadóban vertem tanyát. Egy nappal érkezésem után egy furcsa csapat érkezett a fogadóba. Continue reading


aug 2 2009

Kard és Mágia kampány háttérinformációk

Ahmed Al-Jahar, 6. szintű nomád (Kaotikus Jó) Dornak isteni bajnoka

Erő: 18 (+3) Isteni bajnok (+2 erő) Ügyesség: 15 (+2) Egészség: 12 (+1) Intelligencia: 13 (+1) Bölcsesség: 13 (+1) Karizma: 13 (+1) Hp: 65 VO: 17 (+2 ügy, +5 láncing +1) Támadás: +10/+5 Mestermunka handzsár (d12+4), +9/+3 tőr (d4+3), +8/+3 hajítódárda (d6+3) Kitartás: 7 Reflex: 5 Akaraterő: 4 Spec: d12 HD, kitartás (-5-ig), +1 mentő Képzettségek: Állatidomítás (Kar) Észlelés (Böl) Tudás vadon (Int) Fegyverkovács (Ügy) Nyomolvasás (Böl) Felszerelés: Mestermunka handzsár, tőr, láncing +1, kova acél, hátizsák, 3 napi élelem, fáklya, kötél 50l, fenőkő, egy kulacs bor , Dornak szimbólum, borotva, szappan, parfüm, tea (15), teáskészlet, hajítódárda, nagy fa pajzs, hosszú íj, tegez, meleg ruha. Pénz: 766 at, 8 et, 15 rt

Háttér: Dzsagishan-ból származik, ami a Regulátor Sivatagában, Khosura-tól nyugatra kétheti járóföldre fekszik egy oázis mellett. A kicsiny nomád település fontos megállója a nyugatra tartó karavánoknak, ugyanis több száz mérföldre az egyetlen ivóvízforrás. Az oázis feletti irányításra sok hatalom pályázik, de az erős nomád védelem rendre visszaverte a támadókat. A 300 fős kis település valójában egy kiterjedt, több klánból álló nomád horda központja, akik rendre visszajárnak megpihenni, vagy készleteiket feltölteni. Ahmed a helyi kovács fia, akinek félelmetes termete nagy előnyt jelentett a dolgos hétköznapokban. A törzsi szokások szerint már tizenévesen képzett harcos volt, és az üllőt meg a kalapácsot felcserélte a jobban fizető karavánőr állásra. Szakmájából kifolyólag elég jól értett az állatokhoz, többek között az óriásgyíkokhoz, amiket a nomádok hátasként használnak, így a karaván igavonóit is el tudta látni rendesen. Jó 10 évet kísérte a karavánokat keresztül a sivatagon, de valahogy mégis céltalannak érezte életét. A nomád babonák, és a környéken elterjedt Uthummaosz és Derceto vallás teljesen hidegen hagyta, sőt aljas gátlástalan követőit egyenesen ki nem állhatta. Élte egyhangúnak nem nevezhető életét, amíg egyszer furcsa északi népek érkeztek, akik kísérőket kerestek a sivatagba tett látogatásukhoz. Csengő arannyal fizettek, de küldetésükről nem árultak el semmit. Később kiderült, hogy a kis csapat egy ősi romot keres a környéken. Jó két hetet töltöttek a kutatással, de nem akadtak a nyomára. Eközben Ahmed egyre jobban beilleszkedett a csapatba és baráti viszonyba került Dormanthor-al, Dornak tapasztalt papjával. Esténként hosszú órákat beszélgettek és Ahmed fogékony volt a tanításokra, mert végre megtalálta az utat, amit mindvégig keresett. Mikor a kis csapat már feladta a keresést és visszaindultak Khosura-ba, óriási homokviharba kerültek. Ahmed ismerte a vihar veszélyeit, így fedezékbe vezette a csapatot. Egy sziklakiszögellésnél húzták meg magukat, de hamarosan kiderült, hogy a szikla valójában egy ősi rom és tövében egy lejárat található. Amit hetek óta kerestek, abba véletlenül futottak bele. Ahmed Dornak kegyének vélte óriási szerencséjüket. A kazamaták átkutatása elég sok időbe telet és nem egy társukat vesztették el, de végül megtalálták amit kerestek. Dormanthor semmire nem tartott igényt, csak a kazamaták mélyén elrejtett kis fekete ládikára. Az osztozkodásból neki is kijutott, így az anyagi javakon kívül zsákmányolt egy mágikus láncinget. A homokvihar végeztével visszatértek Khosura-ba, ahol megmaradt társaik hosszabb időt szándékoztak féktelen tivornyával eltölteni, de Dormanthor-nak vissza kellett vinnie a dobozt Olendárba, így vele tartott a több hónapos utazáson. Olendárba érve Dornaknak fogadott örök hűséget, melyben Dormanthor személyesen segédkezett. Kicsit furcsa a környék, túl sok a növény, meg hűvös is van, de végre célt talált magának, amiért bármit hajlandó megtenni.

Személyiség: Harsány, jó kedélyű, optimista. Higgadt, egészen addig, amíg ki nem hozzák a sodrából, ami elég nehéz. Csatában és veszélyes helyzetben elszánt, nem ismer kegyelmet, de hamar lecsillapodik. Gyakran harc közben is kedélyes. Életét Dornaknak szentelte, és tanításai szerint cselekszik, Dornak papjait tiszteli, mert ők közelebb állnak a „nagyfőnökhöz”. Szeszélyes, de tiszteli az élet minden formáját, ha azok Dornak az egyetlen akarata szerint cselekszenek. Jó a humora, és kedveli az állatokat.

Kinézet: Magas, és hatalmas termetű (2m, 160 kg), enyhén kreol bőrű, középkorú fickó (33). Tar kopasz, kackiás bajuszt és rövid kecskeszakállat hord. Karján és hátán nonfiguratív, és anyanyelvén íródott tetoválások. Fején fehér turbánt hord, láncingét finoman szőtt, és arany mintákkal díszített világoskék kaftán fedi, finom, fehér színű posztó nadrágot és kunkor orrú cipőt visel. (Török style) Saját készítésű mestermunka kétkezes handzsárt hord, amit általában a kezében visz mindenféle tok nélkül, ha mindkét kezét használni akarja, egyszerűen betűzi övébe.

 

Garsius, 5. szintű harcos (Semleges)

Erő: 15 (+2) Ügyesség: 12 (+1) Egészség: 12 (+1) Intelligencia: 12 (+1) Bölcsesség: 15 (+2) Karizma: 13 (+1) Hp: 39+d10+1 (10, 6, 9, ?) VO: 20 (+1 ügy, +6 láncvért +1, +3 pajzs) Támadás: +8 Mestermunka lándzsa (d8+4), +7 Rövid kard (d6+4) +6 Hajítódárda (d6+4) Kitartás: 5 Reflex: 2 Akaraterő: 3Fegyverspecializáció: lándzsa, rövid kard, hajítódárda (+2 sebzés) Képzettségek: Hallgatózás +7 Megfigyelés +7 Mászás +7 Ugrás +7 Nyomolvasás +7

Felszerelés: Mestermunka lándzsa, 2 hajítódárda, rövid kard, tőr, láncvért +1, mestermunka nagy fém pajzs (Ónix), kova acél, Áldás itala (2), csáklya, zsák (12), kötél selyem 50l, lámpa védett, olaj, gyógyital (2d8+3), ásó, hátizsák, sisak

Lovon: Rövid íj, 2 tegez, 57 nyílvessző

Pénz: 189at, 8 et, 9 rt, Kötvény (600at)

Háttér: Garsius pályafutása a Rik szigeteken kezdődött. Itt született rabszolgaként egy birtokos tulajdonába. Itt is cseperedett fel, szülei is a birtokos földjein dolgoztak és viszonylag békésen éltek, mert jól bántak velük. A kis Garsius szépen megnőtt és tizenéves korában már jó fizikummal rendelkezett. A békés napoknak aztán egyszeriben vége szakadt, mikor a kis szigetet északi kalózok támadták meg és vittek amit tudtak, lemészárolva a viszonylag gyenge milíciát. A terményen és állatokon kívül tucat számra hurcoltak el rabszolgákat is, akiket később Tarkisvárad rabszolgapiacán értékesítettek. Itt vásárolta meg Vermen embere, aki fiatal életerős munkaerőt keresett urának az északon megnyílt bányáiba. Némi alkudozás után elég jó áron elkelt, ekkor látta utoljára szüleit. Ezután némi időbe került míg átszokott a viszonylag békés nyugodt életformáról az északiak jóval agresszívabb, fizikai bántalmazással tarkított rabszolga életmódjára. Eleinte próbálkozott szökéssel, de mindig elfogták és ilyenkor napokat töltött a sötétkamrába, vagy jó adag korbácsütésre számíthatott. Később beleszokott a munkatempóba és elfogadta új sorsát, amit azzal is próbált kompenzálni, hogy rengeteg időt fordított (a munka után természetesen) fizikumának karbantartására. Valamint hamar megkedvelte az északiak azon furcsa szokását, hogy a rabszolgák is hordhatnak fegyvert saját életük védelmében, így hamar kitanulta a lándzsavívást, ami a leg elterjedtebb északi fegyver könnyű előállíthatósága és alacsony ára miatt. Már kamasz éveiben járt, mikor a bányatelepet összehangolt ork támadás érte (rendszeresek voltak a kisebb támadások, amiket általában sikeresen visszavertek a fegyveresek) és áttörték a védelmi vonalakat. Elkeseredett csata folyt, a legtöbb rabszolga vagy elmenekült, vagy behúzódott a bányába, de néhányan –köztük Garsius- felvették a harcot a vadakkal. Hosszú kimerítő csatával de sikerült menekülésre bírni az orkokat. Garsius és jó pár társa is megsérült, de jobban jártak, mert a rabszolgák között is tetemes volt a veszteség. A felépülésük után a kapitány üzletet ajánlott a harcoló rabszolgáknak. Pár hónapos kiképzés után rabszolga katonaként harcolhatnak, és 5 év szolgálat után a jutalmuk a felszabadítás. Természetesen minden túlélő elfogadta az ajánlatot. A kemény kiképzés után bő 2 évig a bányát és a városba tartó szállítmányokat védték immár katonaként. Zsoldot természetesen nem kaptak, de jó volt a koszt és nem kellett naphosszat robotolni. Viszont a két hosszú év alatt Garsius elvesztette majdnem az összes rabszolga társát a folyamatos rajtaütések következtében és ő is több alkalommal megsérült. A két év letelte után immár tapasztalt katonaként a birtokos palánkvárában szolgált további 3 évet. Itt már valamivel nyugodtabb volt az élet, de a legnehezebb feladatokat természetesen rájuk bízták és folyamatosak voltak az atrocitások a zsoldosoktól és a katonáktól. Több hadjáratban is részt vett és végső soron csak a szerencsének köszönheti életét, mert valahogy mindig megúszta, pedig általában ők álltak az első sorokban. Ekkorra már egyik korábbi társa sem élt, mert a rabszolga harcosok között általában csak minden 20. éli meg a felszabadítását. Ő is többször megsérült, de szép lassan kiheverte a súlyos sebeket is. Végül az 5 éves szolgálat letelte után immár teljes jogú katonaként és szabad emberként állhatott a birtokos szolgálatába rendes zsoldért. Hamar megszokta a szabadságot és bár továbbra is szekálták és próbálták kiközösíteni, nem nagyon érdekelte, inkább a szabadság édes ízét élvezte ki. Nem sokkal a felszabadítása után a birtokos összetűzésbe keveredett egy másik, feltörekvő hadúrral, aki szép lassan elfoglalta a bányákat és a földeket, seregét pedig gnollokból toborzott zsoldosokkal erősítette. Az egyik nagyobb csata alkalmával Garsius még időben fel tudta mérni az ellenséges haderő nagyságát, így a csata közben szép lassan nyugati irányba dezertált. Mérosz felé haladva még épp látta, amint a támadó sereg áttöri a birtokos erődjének falait és lángba borítja a házát.

Napokig járta az erdőt, míg ráakadt egy útra, majd csatlakozott egy Méroszba tartó karavánhoz némi fizetségért.

A csapat

Cseni (Az északi küldetés után visszatért Olendárba, hogy kiélvezze kemény munkával megszerzett vagyonát): Fiatal tolvaj lány. Rendkívüli tehetsége van a lopakodásban, rejtőzködésben, apróbb tárgyak eltulajdonításában, és persze ő a csapat zár és csapda szakértője. A távolsági harcot preferálja, és halálos pontossággal talál célba.

Krandó: Dornak hű papja. A jóság és béke képviselője a csapatban, bár néha szeszéjes, mint istene. A kis kompánia gyógyítója, és varázslatai elhasználása után buzogányával vág rendet az ellenség soraiban.

Fél (Elhagyta a csapatot, annak jelentős vagyontárgyaival együtt): Ork Snolog pap. Istenéhez hűen, igazi hedonista. A pénzen és szórakozáson kívül nem nagyon érdekli más. Nem csinál morális kérdést semmiből még akkor sem, ha életek múlnak rajta. Természetesen mások élete. Rozsdás lemezvértben mászkál, és kétkezes kalapácsával tör-zúz, vagy néha a fejével.

Brémusz: Varázsló. Furcsa szerzet, mint minden mágiahasználó. Páratlan mentális képessége mellett igen jó fizikummal rendelkezik, bár erényeit tompítja, hogy ő is a csigaisten hű követője. Varázslataival hatékonyan támogatja a csapatot, és ha kifogyott a szuszból parittyájával osztja a halált.

Ónix (R.I.P): Sármos harcos. Rendkívül mozgékony, és agilis. Halálos pontossággal forgatja a csatabárdot, és szédületes manőverekkel tér ki a csapások elöl. Ezek mellett képzett előadóművész, a nők igazi kedvence. Csenivel alakuló románca végül nem teljesedett ki, mert a Mérosz alatti csatornák felkutatásakor életét vesztette.

Sedraxis: Középkorú, szakállas varázsló. Csendes, ugyanakkor felvilágosult, tanult ember. Állítása szerint korábbi csapatát egy Démon ölte meg, vele Méroszban találkoztunk. Sorsa a csapattal akkor fonódott össze, mikor Méroszban démoni kutyák támadtak ránk és kénytelenek voltunk egy síkváltás tekerccsel elmenekülni.

Lothár: Nagydarab északi fickó, kusza vörös hajjal és szakállal. Karttekeza isteni bajnoka, akinek életcélja a démonok lemészárolása. Nyers modorú és nagyhangú, de egészen addig ártalmatlan, míg valakit vagy valamit démonként nem azonosít. Ami nem is olyan ritka…

Moira: Erős testalkatú, szemrevaló északi nő. Hónapok óta egy kóbor óriás nyomában jár, aki elpusztította faluját. Félelmetesen bánik hatalmas visszacsapó íjával. Kedveli az állatokat, egy harci kutya és egy sólyom büszke gazdája.