Bugyuta óriás, tengeri kalandok

Miután a banya meglépett, átkutattuk a termet. Sedraxis és én őrt álltunk, míg a többiek széttúrták a banya cuccait. Elég sok érdekes dolgot találtunk. Egy rakás pénzt és ékkövet, egy mágikus kő botot, néhány értékesebb használati tárgyat, valamint egy kristálygömböt. A terem közepén rotyogó üst is mágikusnak bizonyult, így miután kiöntöttem förtelmes tartalmát, azt is elraktuk. Szétosztottuk a zsákmányt, hogy mindenki a képességeinek megfelelő mennyiségű cuccot vigye, aztán rövid megbeszélés után elindultunk Méroszba. A lefelé mászás viszonylag könnyen ment, így a barlangtól pár mérföld távolságban tábort vertünk.
Reggel Brémusz beazonosította a varázstárgyakat. A kristálygömbről kiderült, hogy a varázshasználók tudnak bárki után kémkedni vele. Jól meg is nézték, hogy mit csinál a banya, aki a szétdúlt barlangban kiabált. Aztán megvizsgálták az óriást, akiről csak annyit tudtak kideríteni, hogy valamerre kolbászol. A kő bot erős mágiát tartalmazott, amivel a kőből iszapot lehet csinálni és vissza, végül az üst valamiféle idézéshez használható. Tovább haladtunk Mérosz felé és egyre kellemesebb lett az időjárás is. Két nap múlva találkoztunk az óriással. Sikerült meglepnünk, de nyílvesszőink szinte hatástalanok voltak, és szerencsére az óriás sem talált el senkit a szekérnyi sziklákkal, amiket dobált. Pár perc után Brémusz iszappá változtatta az óriás alatt a talajt, aki el is süllyedt térdig. Krandó parancsvarázsa maradásra bírta, végül Brémusz újra kővé dermesztette az iszapot, ezáltal foglyul ejtve a bamba óriást. Elbeszélgettünk vele és kiderült, hogy nem akart ő senkinek rosszat, csak élelmet szerez magának és az anyjának. Annyira együgyű, hogy az egyszerűbb összefüggéseket is képtelen felfogni. Megígértettük vele, hogy lehetőleg elkerüli az embereket és településeiket, ha pedig beléjük botlik, nem lapítja szét őket tucat számra. Hosszas magyarázat kellett, mire kezdte felfogni mit szeretnénk, de aztán belement a dologba. Otthagytuk a kőbe ágyazva, pár óra alatt úgy is kiszabadítja magát. Aznap este a varázslók fura jóslatra bukkantak a varázsgömb felett gubbasztva. Valami fickót bebörtönöztek a Smaragdszín Idolok tengerének egyik szigetén és rendkívüli jutalmat kínált nekünk, ha kiszabadítjuk. Elgondolkodtunk a dolgon, de előbb valami civilizált helyre kell érnünk.
Újabb egy hetes utazásunk végén végre megérkeztünk Méroszba. A város azonban sokkal lepusztultabb volt, mint korábban. Később megtudtuk, hogy a szépfiú, akivel múltkor találkoztunk eltűnt, és csak hosszú hetek után került elő eltorzított ábrázattal. Inkább a pihenéssel voltunk elfoglalva, mondván, hogy utána kivizsgáljuk a dolgot, erre másnap felakasztotta magát az a félkegyelmű. Kicsit körbeszaglásztunk, de mivel mindenhol falakba ütköztünk, és az úrnő sem fogadott minket, inkább visszatértünk jól megérdemelt kikapcsolódásunkhoz. Krandó és én áldoztunk Dornaknak, míg Lothár is így tett saját istenének. Utána Sedraxis kiderítette, hogy a zsákmányolt fagypók mirigyéből varázslatos fegyvert lehetne kovácsolni. Mivel én jól értek a kovácsmesterséghez, összefogtunk és végül egy mágikus handzsárt készítettünk korábbi fegyveremből. A penge folyamatos hideget áraszt magából és fagyási sérüléseket (is) okoz, akire lesújtok. Rengeteg pénzbe és időbe került, de ezáltal én is közelebb kerültem a varázslóhoz és végül megbékéltem fura gyűjtő szenvedélyével és személyiségével. Még a korábbi korbácsos affér felett is szemet hunytam.
Mivel a pap öngyilkossága ügyében nem sokat tudtunk kideríteni, úgy döntöttünk, hogy felkutatjuk a délen raboskodó valakit a magas jutalom reményében. Leballagtunk a tengerpartra, és elbeszélgettünk a kikötőmesterrel. A Smaragdszín Idolok tengerére nem közlekedik „hagyományos” hajó, mert ott található a kalózok szigete. Öt nap múlva viszont érkezik egy tengerjáró hajó, ami talán el tud minket vinni a kalózok szigetére, ahonnan továbbhajózhatunk célunk felé. Mivel volt még egy kis időnk, így felmerült a kérdés, hogy mi lenne, ha a varázslók kicsit kémkednének az úrnő után. Bele is kukkantottak a gömbbe és majdnem dobtak egy hátast. Az úrnő ugyanis egy hatalmas ezüstsárkány alakjában pihent egy barlangban. Ez némileg változtatott a hozzáállásunkon és elindultunk vissza Méroszba. Két terv bontakozott ki. Az egyik, hogy valaki csendben felderíti a várat, én pedig arra gondoltam, hogy írhatnánk egy levelet az úrnőnek, hogy tudunk a titkáról és akkor talán hajlandó lesz velünk beszélni. A leveles ötletet hamar elvetették a többiek, mert féltek a megtorlástól. A kastély felderítése meg annyiban merült ki, hogy a hátsó kapunál lévő őrrel összebalhéztunk Lothárral, és kénytelenek voltunk menekülni a kiérkező őrjárat elől. Maradt a hajós kaland.
Pár nap múlva rendre meg is érkezett a tengerjáró hajó. Beszéltünk a kapitánnyal, aki hajlandó volt elvinni minket 500 aranyért. Kicsit meglepődtünk, így gyorsan lealkudtuk az árat 350 aranyra. Hosszú, egy hetes hajóút végén elértünk a kalózok szigetének közelébe, ahol megkaptuk a mentőcsónakot és már csak partra kellett eveznünk. A kalózok „települése” egy elég mocskos és büdös kalyiba halmaz volt. Magasra felnyúlt a sziklák közé, mindenfelé függőhidak, pallók, romos viskók. A dokkban két hajó állt. Az egyik a vércápáké, a másik az angolnáké volt. Felbaktattam a közelebbi vércápa hajóra és az ott posztoló haramiától megkérdeztem merre van a kapitány. Ő a magasan fekvő Döglött Macska fogadóba irányított. Felmentünk, közben pár prosti próbálkozott be nálunk, de hamar elhessegettük őket az erszényeinktől. A fogadó rendezettebb tákolmány volt a többinél, de így sem ütötte meg a minimum mércét. Beültünk és rendeltünk egy kört. Majdnem félrenyeltem, mikor megtudtam, hogy három aranyat kértek egy deci rumért. Árak azok vannak, csak szolgáltatás nincs. Beszéltünk a fogadóssal, aki elmondta, hogy a kapitány éppen a tegnapi bulit piheni ki, így várnunk kell. Eközben megérkezett egy nagyobb csapat vércápa, akik kedélyes beszélgetésbe elegyedtek egymással. Két rosszarcú haramia folyamatosan Krandót és Brémuszt figyelte, így amikor odaléptek az asztalunkhoz megelőzve őket érdeklődtem szándékukról. Olyan stílusban válaszoltak, hogy kedvem lett volna egyből szeletekre hasítani a nyamvadtakat, de türtőztettem magam. Aztán kiderült, hogy Krandót régebbről ismerik, amikor a mester akkori társaival megfutamította a patkányokat egy csatában. Most bosszút kívánt állni, így kihívta Krandót egy bunyóra. Egyből felajánlottam, hogy képviselem a mestert a harcban, de Krandó nyugalomra intett. Felálltunk egy körben, hogy kezdetét vegye a harc. Ekkor már vagy három tucat vércápa nyüzsgött a kocsmában. Krandó védő varázslatot mondott magára, és nagyot röhögtünk, mikor a haramia nem tudta megtámadni. A cápák viszont felhördültek, így kezdetét vette a harc. Sajnos Krandó elég hamar vesztő helyzetbe került, mert a kalóz természetesen képzett volt ökölvívásban, a mester meg nem egy harcos típus. Mikor már kidőlőben volt, Krandó gyógyító mágiát idézett magára, minek következtében az egész fogadó nekünk rontott. Hatalmas csetepaté támadt, mikor vagy harminc kalóz rontott nekünk. Hamar végeztünk volna a nyomorultakkal, de a tömegben sunyin meghúzódott három kuruzsló, akik bénítás varázslatot idéztek ránk. Elhagyott a szerencsénk, így egyedül Lothár maradt cselekvőképes. Minket meg tehetetlenségünkben leütöttek az aljas kalózok. A fogadó előtt tértünk magunkhoz. Lothár mentette meg az irhánkat azzal, hogy kidumált minket a csávából. Szerencsére a kapitány hallott már róla, így egy fokkal kedvezőbb elbírálásban részesültünk. A kalóz el akarta venni az összes felszerelésünket, de hosszas alkudozás után beérte Lothár mágikus tőrével és a fojtás nyakláncával. Valamint hosszas rábeszélés után abba is belement volna, hogy elvigyen minket a tengeren, de ebbe meg a csapat többi tagja nem egyezett bele. A mólóhoz közeli fogadóban tudomást szereztünk féllábú Pete-ről, aki elég sok mindent tud a környékről, így felkerestük a vén kriplit. Tudott a fogvatartottról, de az információért több száz aranyat kért. Bejelölte a térképen a fogoly feltételezett helyét, mi meg nekiálltunk hajót keríteni. Az angolnákra esett a választásunk, akik inkább csempészettel foglalkoztak. Meg is egyeztünk, majd másnap útnak indultunk. Hajnalban Moira még megpróbálta pár prostival lecsalni a kötözködő kalózt, hogy jól móresre tanítsuk, de sajnos a terv nem jött össze, így bosszúszomjasan hajóztunk ki napkeltekor.
 


Leave a Reply