Arun-Kha, a szellemváros – Titán kalandbeszámoló

Arun-Kha a tudomány és gazdagság városa volt a háború előtt. Lakói semmiben sem szenvedtek hiányt, talán éppen ezért kezdtek Fourgához -a büszkeség és gőg istenéhez- fordulni. Elutasítóak lettek szövetségeseikkel és egyre inkább felsőbbrendűnek érezték magukat. Ebben a züllött társadalomban könnyen tört utat magának a Gennyedző úr, aki egyre több hívet szerzett magának. A káosz fertőzte város lakói a gonosz oldalán harcoltak a varázslók háborújában, amely egész Titánt lángba borította. Végül elbuktak, de városuk romjai közt még mindig sok nyughatatlan lélek bolyong és rengeteg kincs pihen háborítatlanul…

Egy kis kereskedő hajó sodródik a Gyöngy tengeren Bakulanból Tolwuba. A Keleti Szél fedélzetén egy déli menekült család, egy kereskedő lányával és testőreivel, valamint hat különös kalandor utazik. Öt napja hagyták el Bakulan kikötőjét és az unalmas hajóúton a kalandozók kis csapattá kovácsolódtak, mivel mindnyájan hallottak a kísértetvárosról és annak mesés kincseiről. Rammar a harc istenének, Rogaarnak lovagjaként a kihívást keresi a romos városban. Geltik az üzletember még mindig siratja Bakulanban elvesztett jól menő boltját, de Brutussal a testőrével nyitott az új kalandokra, főleg ha kincsekről van szó. Anduin az elf íjász nem beszélt sokat céljairól, de ő sem határolódik el némi felderítésről a romok között. Gard McLard-nak a törpe bajnoknak határozott elképzelései vannak a várossal kapcsolatban, valamint a harcot sem veti meg. Sőt a kívülállóknak úgy tűnhet, hogy keresi a bajt. Badratur a nagydarab harcos csendes, de hatalmas kétkezes buzogányával és hirtelen kitöréseivel elég vészjósló jelenség. Antium a pap megalapozta jó hírét azzal, hogy az út nagy részét részegen töltötte a hajófenéken. Még akkor is részeg volt, mikor észak felől egy hajót pillantott meg az őrszem.
Rentor kapitány kicsit feszült lett és kitérő manőverbe kezdett. A közeledő hajó követte mozgásukat. Bár egy kereskedelmi szövetség zászlaja alatt hajózott, mégis nagyon gyanús volt. A Gyöngy tenger nevével ellentétben igen viharos és veszélyes, így kevesen hajózzák. Ahogy telt-múlt az idő a hajók egyre közelebb kerültek egymáshoz, így a kapitány elrendelte a riadót és a legénység felfegyverkezett. Gard felcaplatott a tatra, hogy számon kérje a kapitányt de egy matróz útját állta. Miután a matrózt majdnem agyonütötte, Lenoval az első tiszttel elegyedett szóba. A kapitány gyanúja sajnos beigazolódott és a másik hajó lecserélte zászlaját a szokásos halálfejes kalózzászlóra. A kapitány útmutatásai alapján a kalandozók a hajó közepén álltak csatarendbe, míg a legénység az orrban és a tatban vett fel pozíciót. Anduin készenlétbe helyezkedett és míves elf íjával távolról kezdte leszedni a kalózhajó orrában álldogáló öt íjászt. Elég jól haladt, így mire a kalózok megcsáklyázták a Keleti Szelet, már csak két íjász élt. A kalózok hihetetlen vehemenciával támadtak. Két nagyobb csapat az orrban és a tatban támadt, míg a középen álló kalandozókat is lerohanták. A korlátnál álldogáló Rammar, Gard, Badratur és Brutus fogadták az átugráló martalócokat, de valahogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezték. Brutus védte leghatékonyabban a palánkot.

Közben Geltik a taton keresett búvóhelyet de rosszul döntött, mert az átugráló kalózok és a legénység között gyilkos közelharc bontakozott ki és ő pont a kellős közepébe keveredett. Gyorsan megpróbálta kihasználni a helyzetet és hátba szúrni az egyik kalózt, aki éppen egy matrózt tett hidegre, de célt tévesztett. Gyorsan átbújt a korlát alatt és a főfedélzeten keresett menedéket. Közben Anduin leszedte az íjászokat és a hajón harcoló kalózokra kezdett koncentrálni. Gardot megpróbálta egy kalóz vízbe lökni, de nem volt tisztában cselekedeti súlyával. A törpe egy elegáns mozdulattal átbillentette a kalózt, aki a két hajó közt lelte halálát. Rammar áldása sem tudta felbuzdítani a matrózokat, a kalózok fényes fölénnyel leverték mindkét ellenálló csapatot és egyenest a kapitánynak és a kalandozóknak rontottak. A kalandorok sokkal keményebb diónak bizonyultak a páncél nélküli matrózoknál, így a martalócok megfutamodtak. A visszavonulás közben a hajón maradt kalózok olajjal töltött agyagedényeket kezdtek előpakolni. Anduin és Geltik felkészültek a támadásra, de Anduin nyílvesszője lepattant a kemény agyagedényről, Geltik meg célt tévesztett így a Keleti Szelet robbanások rázták meg és az egész hajó lángba borult. Mindenki próbálta eloltani a lángoló kötélzetet, de nem jártak sikerrel a lángok túl gyorsan terjedtek és kevesen maradtak az oltáshoz. Végül leeresztették a mentőcsónakot és elhagyták a hajót. Rammar kimentett pár haldoklót és Brutust is, aki a robbanásokban vesztette eszméletét. A túlterhelt mentőcsónakkal jó fél napba telt mire elérték a partot. A járóképes matrózoknak így is úszniuk kellett, vagy a csónak oldalába kapaszkodtak.
Az éjszaka közepén kötöttek ki egy kis elhagyatott mólónál, ahol pár rozoga halászbárka volt elsüllyesztve. Rentor kapitány számításai szerint a fővárostól délre lévő Ornos bányászfalu mólójánál lehetnek. A mólótól a dombok között kanyargó út vezetett nyugatra. Mivel elég kimerültek voltak és rengeteg sebesült volt velük, letáboroztak egy lankás völgyben. Az éjszaka közepén furcsa sűrű köd ereszkedett a tájra, de az este eseménytelenül telt.

Másnap kipihenten indultak Ornos felé. Két óra gyaloglás után el is érték a falut. A falu határán két faluőrrel találkoztak, akik eléggé megdöbbentek. Elmondásuk szerint pár hete egy szektát üldöztek el a faluból és azóta esténként élőhalottak lepik el a falu utcáit és a környéket. Badratur a lényegre tért és elkezdte faggatni a katonákat Arun-Kha-ról. Mindkettő elsápadt de habogva elmondták, hogy a falutól délre fél napi járóföldre található az elátkozott város. A vegyes kompánia becaplatott a falu főterére ahol a Csákányos nevű fogadó állt, valamint a faluőrök barakkja. A fogadó melletti hirdetőtáblán különös hirdetményt találtak. Valami bőrre, vérrel rajzoltak egy csonkolt szarvat. Antium rájött, hogy ez Belfegornak a démonhercegnek a jele. A felfordulásra a barakkból kijött Heseus a falu katonai vezetője. Gyorsan elrakta a szentségtelen jelképet. Kikérdezték és megtudták, hogy egy pap pár hónapja letelepedett náluk de aztán kiderült róla, hogy egy szentségtelen szekta főnöke aki a falu lakosai között keresett új híveket. Egyik este rátörtek a szektára, akik éppen emberáldozatot mutattak be. Rájuk gyújtották a házat és senki nem került elő élve. A kalandozókat inkább a romváros érdekelte így rávették a kapitányt, hogy egy ember vezesse el őket a csapásig ahonnan már maguk is odatalálnak. A kereskedő és a többi megmaradt túlélő a fogadóban keresett menedéket. Antium próbálta meggyőzni a matrózokat, hogy tartsanak velük de eléggé el voltak keseredve ahhoz hogy visszautasítsák az életveszélyes munkát.

A csapat elindult a szellemváros felé. Kísérőjük egy halovány csapásig vezette őket, onnan gyorsan visszafordult. Meg is kapta egy aranyas fizetségét. Késő délutánra érték el a város romjait. Arun-Kha egy három dombbal határolt völgyben épült. A várost védő valaha 12 méter magas falak a dombok tetején húzódtak, de mára már nagy részét elkoptatta az idő. A városon jól látszottak a pusztító ostrom nyomati. A külvárosi rész szinte földig volt rombolva, a valaha hatalmas kapuból csupán törött oszlopok maradtak. Kicsit körbenéztek a környéken és Badratur mindent teljesen rendben talált. Elindultak a romok felé, ám amikor a kapun átléptek szörnyű félelem szállta meg őket. Geltiket kivéve mindenki megőrizte hidegvérét, ám a tolvaj eléggé elbizonytalanodott. Többször látomása támadt a régi nagy csatáról és korántsem volt a helyzet magaslatán. Ahogy közelebb értek az ép házakhoz ugyanabba a különös posványszagú ködbe értek, mint amilyennel a parton találkozta előző éjszaka. A romos házak között bóklászva a főutat követték. Hirtelen ötlettől vezérelve Badratur benézett az egyik romos házba és egy szép ezüst gyűrűvel lett gazdagabb, amiről természetesen nem számolt be társainak.

Továbbhaladva az egyik házból motozást hallottak. Megközelítették és egy rongyos, koszos középkorú férfit találtak, aki a romok között guberált. Kicsit megijedt, de hamar közlékeny lett. Badratur élelmet kínált neki, amire rendkívül közreműködővé vált és szabadon kérdezhették. Elmondta, hogy a neve Erik és évek óta bóklászik a romok között. A kérdésre, hogy miként élte túl ezen a borzalmas helyen csak annyit válaszolt: mindenkinek lehetnek titkai. A beszélgetés során elmondott a kalandozóknak néhány érdekes helyszínt a városban. Megemlítette a szektát, akik a város keleti felében rendezkedtek be és végzik szentségtelen szertartásaikat. Beszélt a könyvtárról, ami a főtéren van és sokáig ez volt az ide érkezők fő célpontja, de elmondása szerint már bezárták. Beszámolt a város déli részén, a dombon álló citadelláról, amit rettenetes gonosz helyként írt le, továbbá útbaigazította őket a múzeumhoz. Ezen információk így is elég sok élelmébe kerültek a csapatnak, így nem éltek a további lehetőséggel, hanem felkerekedtek a múzeumhoz. A leírás alapján, a város közepén áthaladva érhetik el az épületet, így nyílegyenesen haladtak tovább. Ahogy egyre jobban behatoltak a városba, úgy fokozódott az elméjükre nehezedő félelem. Egy ponton túl az amúgy is berezelt Geltik nem bírta tovább és nyafogva magzati pózba ereszkedett a hideg kövezetre. Mivel nem tudták magához téríteni, így Badratur a vállára kapta és így haladtak tovább. Az egyik kereszteződésnél furcsa útjelző táblát találtak. Az első, ami feltűnt, hogy nem olyan régen készíthették, a másik a reszketeg kezekkel felírt szöveg: “Tidor, Datts, Willow és Mark Empóriuma”. Kicsit elgondolkoztak a látottakon, aztán folytatták útjukat a múzeumhoz.

Jó fél órát kellett még menniük a központ eléréséhez. Addig Geltik magához tért és leküzdötte természetfeletti rettegését. A főtérre lépve azonban az eddiginél is elsöprőbb rettenet tört a csapatra. Gard, Rammar és Brutus nem tudták leküzdeni a félelmet, így sikoltozva kezdtek menekülni. Badratur elkapta a törpe grabancát és lefogta, nehogy a vesztébe rohanjon. Rammar és Brutus viszont a városból kifelé kezdett menekülni. Anduin és Geltik utánuk rohant, de ketten kellettek a nagydarab Rammar lefogásához, így Brutus akkor és ott tűnt el végleg Arun-Kha sötét és nyirkos utcái közt. Néhány perc múlva enyhült a félelem szorítása, de Rammar továbbra is csak árnyéka volt önmagának. Megközelítették a főteret, amit furcsamód nem borított köd. A tér keleti oldalán egy hatalmas könyvtár állt hosszú lépcsőkkel, díszes timpanonnal és míves oszlopokkal. A nyugati oldalon egy puritánnak tűnő templom emelkedett, déli részén magas toronnyal. A torony legfelső emeletének ablakából fáklyafény szűrődött ki. Ez felkeltette a csapat érdeklődését és elhatározták, hogy átkutatják a templomot. Az épület belülről már díszesebb volt, de rengeteg helyen megrongálták. A hatalmas főhajó végén egy emelvényen oltár, mögötte pedig egy guggoló bálvány állt. A bálvány alatt felirat: “Ki ismeri a szent csók rituáléját, csak az nyerhet bebocsájtást a felsőbb szentség katakombájába!”. Antium megállapította, hogy ez Fourga a büszkeség és gőg urának temploma. Az oltár mellett két átjáró vezetett a toronyba. Badratur hirtelen elővette hatalmas kétkezes buzogányát és retteneteset sújtott a bálványra. Ütése minimális kárt okozott a szoborban, de a harcos majdnem hanyatt esett a súlyos csapást blokkoló mágikus erőtől. Néhány másodpercig döbbenten álltak, aztán a plafonon keresztül egy áttetsző szellemalak ereszkedett az oltár elé, dühödten ordítva: – Ki merészel kezet emelni a szent bálványra? Badratur társai egyöntetűen a harcosra mutattak, akire rá is rontott a fantom. A csatához csatlakozott Gard és Rammar, de Geltik és Anduin elindultak felderíteni a tornyot. A harcosok rövid idő alatt lerendezték a testetlen alakot és csak Badratur szerzett sérüléseket és vesztett valamennyit vitalitásából. Mikor minden lecsendesedett, Badratur még egyszer rásózott a bálványra, de a hatás ugyan az volt. Van, aki nem tanul.

A harcosok pont jókor érkeztek a toronyba, hogy lássák Geltiket lezuhanni a majd 15 méter magasan lévő ajtótól, amihez valaha vezetett lépcső, de az mára már teljesen elkorhadt. A tolvaj szerencséjére félúton találkozott egy kiálló gerendával, amit mellel vett le, de azon kívül, hogy jó darabig nem tudott levegőt venni, nem esett komolyabb baja. Amint magához tért, újból megpróbált felmászni ezúttal sikerrel. Nem sokkal később egy kis ládikával tért vissza, amit elegáns mozdulattal le is dobott, komoly aranyesővel terítve be a lent állókat. Valamint zsákmányolt egy örökké égő fahasábot és egy szivárványszín fiolát, amit természetesen nem osztott meg a többiekkel. A fent talált mágikus tekercset azonban odaadta Rammarnak, akinek mosoly szökött komor arcára mikor tanulmányozta. Úgy döntöttek, hogy letáboroznak és reggel folytatják a kutakodást. Az éjszaka szerencsésen eseménytelenül telt.

Reggel összepakoltak és frissen vágtak neki a kutakodásnak. Az éjjel Rammar is leküzdötte természetellenes félelmét és még Badraturnak is tudott segíteni a gyógyulásban. Elhaladtak a könyvtár előtt, aminek hatalmas ajtaján kékesen derengő korongot vettek észre, de megállás nélkül folytatták útjukat. Pár perces séta után elérték a múzeumot. Az északi és déli szárnnyal rendelkező kétszintes épület közepén magas, valaha díszes kupola emelkedett. A bejárat egy nagy előcsarnokba vezetett, ami a kupolába folytatódott. A teremből két lépcső indult a felső szintre. A kupolában kezdték az átvizsgálást. Átnézték a feldöntött márvány talapzatokat és a nyálkás köveket. Rammar a bejáratnál figyelt és észre is vett egy furcsa függönyt a kupolán. A színes szövetdarab sehogy sem illett a képbe, így a harcos megpörgette parittyáját és rálőtt. A függöny egyből megelevenedett és egy hatalmas hold lepke vált le a falról, majd a közelben lévő fajtársával együtt rárontott a csapatra. A lepkék a csapat felett megrázták hatalmas szárnyukat és különösen irritáló porral szórták be a kalandorokat. Csak Rammar kerülte el az égi áldást, Badratur meg ügyesen elkerülte. A többiek heves vakarózásba kezdtek így harci hatékonyságuk is jelentősen csökkent. Nem tudni miért, talán a por miatt, Gard dühödten hajította remek csatabárdját az egyik repülő lepke felé. Sajnos célt tévesztett, így a családi ereklye a kupola falába ékelődve állt meg 4 méteres magasságban. A törpét ez annyira felbőszítette, hogy puszta kézzel esett neki a lejjebb ereszkedő lepkének. Szó szerint. Arccal előre zuhant a veszélyes lény szárnyába, így teljesen belepte a rendkívül irritáló por. Szinte mozogni sem bírt a rettenetes viszketéstől és fájdalomtól. A két lepkét elég hamar eltették lába alól, amiben közrejátszott Badratur félelmetes csapása. A harcos Sukh, a viharisten nevét kántálva villámokat idézett amúgy is veszélyes fegyverére és egy csapással megölte az egyik lepkét. A csata utáni percek tisztálkodással és mosakodással teltek. Rammar kiszabadította a törpe csatabárdját, Badratur pedig végigjárta a felső szintet. Végül kivárták, amíg a törpe röpke fél óra alatt megszabadul a lepkeportól.

A kupola termében találtak két rejtekajtót, ami a pinceszintre vezetett. A hatalmas pince kongott az ürességtől, valószínűleg raktárnak használták. Csak néhány tucat holttest feküdt mindenfelé. Némelyik nem is olyan régóta. A pincében továbbmenve egy trezort vettek észre, aminek vastag fém ajtaja ki volt hajtva, mint valami konzervtető. Badratur, Gard és Antium együtt mentek be, míg a többiek kint várakoztak. A terem közepén másfél méteres magasságban egy amorf fekete tárgy lebegett, földöntúli pulzálással. Alakját is folyamatosan változtatta. A kalandozók figyelmét a teremben található értékek terelték el, ezért nehezen vették észre a levegőben úszó vörös pontokat. A füstlidércek egyszerre támadtak, minden bent lévőre jutott egy. Badraturt el is találták. A harcos még fel sem gyógyult teljesen a fantom életszívó érintéséből, így menekülőre fogta. Gard is teljesen legyengült a lidérc energiaszívástól, Antium elkerülte a csapást. A pap gyógyította a törpe sebeit, előtte pedig bekente fegyverét az áldás olajával. Gard lesújtott az egyik lidércre, de célt tévesztett. A kint várakozók látván Badratur menekülését felvették a nyúlcipőt. Gard McLard ítélőképességét elhomályosította a harc heve, így állta a sarat. Egészen a következő találatig, aminek következtében a füstlidérc kiszívta a törpében maradt életet. Antium még megpróbálta elűzni a gyalázatos élőhalottakat, aztán futásnak eredt. Egyedül ő látta, ahogy a dicső törpe testéből újabb füstlidérc csatlakozik a trezorban lévőkhöz.

Anduin – Elf íjász/tolvaj: Uwallah
Antium – Ember pap: Tetsujiro
Badratur – Ember harcos: Orastes
Gard McLard – Törpe harcos: Narmor
Geltik – Ember tolvaj: Tyr
Rammar – Ember Harcos/pap: Éberen őrködő
és Brutus a hű testőr és barát

Információk, képek a rendezvényről


Leave a Reply