A démon

Majdnem egy hetes unalmas hajózás várt ránk. Az első napokban azonban Krandó megajándékozott Dornak hatalmával. Olyan varázslatot ismert meg Dornak kegyéből, amivel a saját hatalmából átadhat valakinek (csakis tiszta szívű Dornak hívőnek). Fel is ruházott a bénítás megszüntetése, és a gyógyítás varázslattal. Nekem régi álmom teljesült, így buzgón imádkoztam a béke urához több napon keresztül.

A hosszú unalomnak, közeledő repülő lények vetettek véget. Eleinte apró pontoknak tűntek, aztán mikor közelebb értek kiderült, hogy óriáslepkéken lovagló amazonokról van szó. A harcos hölgyek igencsak fel voltak fegyverezve, de tüzetesebben nem tudtam őket megvizsgálni, mert a csapat és a legénység nagy részével együtt elaludtam a lepkék szárnyáról aláhulló mágikus pornak köszönhetően.

Egy egyszerű házikóban tértünk magunkhoz, ahol Lothár és Brémusz elmesélték mi történt velünk, mer rájuk ugyan nem hatott az álompor, de jobbnak látták alvónak tettetni magukat. Az elbeszélés szerint a sziget közepén lévő amazon településen vagyunk, csak Moira-t nem volt velünk, akit egy másik házba szállítottak. Némi beszélgetés után megjelent az ajtóban Moira és beszámolt az amazonok vezetőjével folytatott tárgyalásáról. Moira-t is magukkal hozták, mert ő is Istár a harc és szerelem istenének követője, akárcsak az amazonok. Minket azonban egészen más céllal hurcoltak el. Mivel az amazonok társadalmában nem elfogadott a férfi jelenléte, így két lehetőség közül választhattunk. Vagy elhagyjuk a várost, és többet nem merészkedünk a közelébe, vagy itt maradunk a közel hatvan amazonnal és tenyészbikaként tesszük a dolgunkat. A megállapodás szerint szabadon járhatunk a város falain belül, és az első megszületett lány gyermek után elmehetünk (vagy maradhatunk életünk végéig). Nem kell mondanom, hogy a Snolog hívő Brémusz rendkívül kecsegetetőnek tartotta a meghívást, akárcsak Lothár. Nekem mindkét alternatíva tetszett, így mágikus füvek segítségével megkérdeztem Dornakot, aki szerint nyugodtan maradhattam volna. Aki igen agresszívan reagált az Sedraxis volt. Szó szerint személyes támadásnak vette az ajánlatot és a kezdetektől fogva teljes vehemenciával ellenezte, hogy maradjunk. Megbeszéltük a dolgot, de végül abban maradtunk, hogy kiszabadítjuk azt a szerencsétlent, végül is ezért indultunk útnak.

Mikor közöltük elhatározásunkat, az amazonok durcásan kitereltek minket a faluból. Most már csak azt kellett kitalálnunk, hogy lépjünk meg a szigetről. Pár nap alatt bejártuk a kis szigetet, de semmi eszközt nem találtunk, amivel elmehettünk volna. Hirtelen ötlettől vezérelve Sedrxis pihekönnyűvé varázsolt, Moira sólyma pedig a magasba repített, ahol kiszúrtam az amazonok óriáslepkéit. Ez volt az egyetlen lehetőségünk a menekülésre, de az amazonokat sem akartuk bántani, így a felderítés után altató, bénító, és bűbáj varázslatokkal hatástalanítottuk az őröket. A bűbáj hatása alatt álló amazon segített nekünk, így óriáslepke háton hagytuk el a szigetet. Pár órás repülés után megérkeztünk arra a szigetre, ahol elvileg a fogoly raboskodott. Leszállás után elengedtük a lepkéket, de páran megpróbáltak gyűjteni egy kis álomport. Volt akinek sikerült, és volt aki békésen elszenderült. Estére lepihentünk.

Másnap reggel átvizsgáltam a környéket, és mezítlábas ember nyomokat találtam, amiket követtünk egy tisztásig. A tisztáson szutykos humanoidok karattyoltak valamit és mikor észrevettek minket egyből nekünk támadtak. Nem okoztak sok gondot a csonthegyű lándzsáikkal, és hamar hidegre tettük mind a két tucatot. Átnéztük a terepet, és a bokrok mögött Krandó kiszúrt valami enyhe mágiát. Közelebb mentünk, és egy fa odvában egy megkövült embert találtunk, akit körbefont a fa. Elég félelmetes látvány volt, főleg azután, hogy Krandó varázslata fényt derített a lény gonosz mivoltára. Kicsit tanakodtunk mi tévők legyünk, de végül a varázslók tanácsára lepihentünk. Azt mondták, hogy erre nem hat a papi mágiatörés…

Másnap felkészültünk, hogy kiszabadítjuk a lényt. Gonosztól védő varázskörbe burkolóztunk és Sedraxis semlegesítette a hatalmas mágiát. A lény életre kelt és kimért mozdulatokkal elindult felénk. Közben megkérdezte Sedraxist, hogy mit kíván a kiszabadításért, aki rövid gondolkodás után a hatalmat választotta. Ekkor már mindenkinek rossz érzése támadt, és Brémusz kitálalt. Elmondta, hogy mikor belenéztek a varázsgömbbe, az előttünk álló démon megbabonázta őket, így az ő parancsait teljesítve vezettek ide minket, hogy kiszabadítsuk. Több se kellett, nekirontottunk a démonnak, aki egy szempillantás alatt eltűnt a szemünk elől. Brémuszon látszott, hogy megbánta tettét (nem szólt a lény kiszabadítása előtt, pedig a védőmágia megtörte a bűbájt), Sedraxis viszont láthatatlanná vált. A lény nem ment messzire, és bénítás varázslattal ártalmatlanná tette Lothárt, majd a szerencsétlenre idézett egy tűzfalat. Gyorsan kapcsoltam, és a rám ruházott mágikus hatalommal megtörtem a bénaságot, és a démonölőbe töltöttem a tükörképmás italát. Közös erővel rontottunk a démonra, akinek kezébe hirtelen egy lángpenge és egy lángostor került és a teste is a pokol forró lángjában fürdött. A varázslatos handzsárom nem sebezte rendesen a pokolfajzatot, egyedül Lothár démonölő kardja okozott benne komolyabb kárt. A démon hamar felismerte a veszélyt és minden erejével az északit támadta. Krandó folyamatosan segített minket Dornak szent hatalmával, egyszer majdnem sikerült visszaűznie a démonurat is, de végül ő gyógyította Lothárt a kritikus helyzetben. Végül Karttakeza cserben hagyta a démonölőt, és az elátkozott a harcos nyaka köré tekerte ostorát, és magához rántotta a szerencsétlent, aki a forróságban szénné égett. Eközben Sedraxis elemelte láthatatlanul Brémusz villám pálcáját, ami nem kis riadalmat keltett közöttünk. Én visszatartottam a démont Moira-tól és Brémusz-tól, mikor a varázsló a semmiből előtűnve ránk sújtott a halálos villámmal. Brémusz épphogy túlélte az áramütést és én is súlyosan megsebesültem, mert közben a démon engem is elkapott, de nekem sikerült kiszabadulnom. Brémusz, Sedraxisra idézte halálos tűzlabdáját, de a megkattant varázslóval végül Moira halálosan pontos nyílvesszői végeztek. Mi már éppen felkészültünk a halálra, de szerencsére a démon is megelégelte a csetepatét, így szép komótosan elrepült. Most itt állunk a Smaragdszín Idolok tengerének egyik elhagyatott szigetén két halott csapattársunk felett, és töprengünk azon, hogy hogyan is tovább….

Ez volt a kampány utolsó KéM játékülése, mert Gábor akinek agyából a történetek kipattantak és lemesélte nekünk, hosszabb ideig (talán végleg) távol lesz a törzsi gyülekezőhelyünktől. Respect és köszönet a remek élményekért, és a megbeszéltek szerint igyekszünk majd összehozni egy játékülést egy mindenki számára megfelelő helyen és időben. Azért várunk valami outro-t a karakterekről, ha már túléltük a VI. típusú démonnal folytatott küzdelmet.

A mesélői széket Balázs (Alias Onix, Sedraxis) veszi át, és D&D 3.5-öt fogunk játszani, amiről a nagy érdeklődésre való tekintettel szintén beszámolok, itt a blogon.

És a várva várt befejezés Gábor tollából:

A démon halála után a csapat számot vetett veszteségeivel: Lothár hamuvá égett, csak a fegyvere, Kartekkeza Kardja maradt utána, Szedraxis pedig nyílvesszőtől átjárt torokkal feküdt a földön. Brémusz, Ahmed és Krandó alig vonszolták magukat a csata után, talán Moira volt a legjobb állapotban.

Miután Krandó meggyógyította a sebeiket, a csapat tagjai kövekből egy kis emléket állítottak a küzdelemben elesett északinak. Legnagyobb meglepetésükre, mikor mágikus kardját a kövek közé szúrták, az gyönyörű pávává változott és hangos rikoltással repült el a nap felé. Most már biztosak lehettek benne, hogy társuk lelke jó helyen van a Démonölő Istenség túlvilági birodalmában. Az áruló varázsló holttestét már jóval kisebb kegyelettel hajították máglyára: mindentől meg akartak szabadulni, ami ide kötheti őt és démoni urát. Csak remélni tudták, hogy pokolbéli mestere olyan feladatot ad neki, amivel nem kerül ismét az utukba – bár Ahmednek mindig lesz számára még egy handzsár ütése.

Ezek után lassan kezdett telni az idő. Mint kiderül, semmi más nincs a szigeten, leszámítva néhány közepes méretű dinoszauruszt, féltucat óriásméh fészket és még pár másik potenciálisan veszélyes életformát. A csapatnak azonban sikerült törékeny Status Quo-t kialakítani a helye flórval és faunával. Sajnos a sziget elhagyására semmilyen mód nem látszódott, még csak egy hajó sem téved arra.

Lassan úgy tűnt, a kis társaság az unalomba fog belehalni. Egy hajnalon azonban az éppen őrségben lévő Moira kiáltozásra, majd fegyvercsörgésre figyelt fel a part felől. Felébresztette társait, majd óvatosan megközelítették a zaj forrását. A parton, csónakjaiktól nem messze két tucatnyi Vércápa kalóz állt körül másik kettőt, akik valamiféle párbajt vívtak egy ládányi kincs fölött. A csapat gyorsan döntött: a megszerzendő célobjektum a két csónak! Az események felgyorsultak. Brémusz tűzgolyója kellő zavart keltett az amúgy is meglepett kalózok között, akik csak azt vették észre, hogy három papjuk közül kettő megégetten és Moira nyílvesszői által hanyatlik le, az eloszló füstből pedig Ahmed és Krandó veti rájuk magukat, a sivatagi hatalmas handzsárját, a pap pedig buzogányát lóbálva…

Hogy hőseink legyőzték-e a Vércápákat és merre jutottak el a szigetről, az már egy másik történet, egyszer talán erre is fény derül!

 


Leave a Reply